Honlap elérhetőség

Honlapunk a JOBBIK központi szerverére költözött, ami az alábbi linken érhető el.

http://tatabanya.jobbik.hu/

Magyar térképre magyar helységneveket!

"A nemzeti önfeladásnak határt kell szabni" - állítja a Váralja Szövetség. Szervezetünk kezdeményezi a kormánynál, hogy szülessen törvény a határon túli magyar helynevek használatával kapcsolatban. A Váralja Szövetség helytelennek tartja, hogy a magyar térképeken a magyar elnevezés csak mint kiegészítő információ szerepel. Állítjuk: vissza kell ültetni a közbeszédbe a Bratislava, Komárno és Subotica elnevezések helyére a Pozsony, Révkomárom és Szabadka helységneveket. Javaslatunkat, amelynek célja a magyar helynevek prioritása, a kulturális államtitkárnak küldtük el.

Tanulmányi versenyt hirdet a Jobbik

A kulturális szabadságharc újabb lépése: tanulmányi versenyt hirdet a Jobbik A Jobbik Oktatási és Kulturális Kabinetje, valamint a Csengey Dénes Könyvtár ismét meghirdeti hagyományos tanulmányi versenyét a Kárpát-medencei középiskolások számára. A korábbi évek gyakorlata ezúttal sem változik: a diákok három téma közül egyet kiválasztva adhatnak be pályázatot.

Fogadóóra

2010. december 10.-én 16-órától a Jobbik tatabányai irdájában ( Tatabánya Kodály tér 9.sz. ) fogadóórát tart Vágó Sebestyén országgyűlési képviselő és Boda Bánk őnkormányzati képviselő.

Nesze neked sajtószabadság!

Beindul a Fidesz médiadiktatúra? A Médiahatóság a parlament elé olyan törvénytervezetet terjeszt, mely teljesen ellehetetleníti a szabad véleménynyilvánítás jogát, ugyanakkor kisajátítja és központosítja a hírszerkesztés és megjelenés privilégiumát saját maga számára. Ez kérem diktatúra a javából. Vajon mindez kinek, kiknek az érdekeit képviseli? Kiknek van szükségük ilyen nyílt szellemi terrorra?

Tüntetés a Kossuth téren Horthy bevonulásának évfordulóján

Tüntetést szervez a Jobbik Horthy Miklós Budapestre vonulásának évfordulóján, november 16-án, kedden 18 órára a budapesti Kossuth térre, Károlyi Mihály szobrához, melynek eltávolítását célzó jobbikos javaslatot az Országgyűlés kulturális bizottságának fideszes többsége leszavazta. A nagygyűlés egyik apropóját az adja, hogy a kétharmados kormánytöbbség a rendészeti törvényeket a diktatúrákat megszégyenítő módon akarja módosítani:

Morvai Krisztina és Gaudi-Nagy Tamás sajtótájékoztatója

Rendkívüli sajtókonferenciára hívtak tegnap jogvédő barátaim, Morvai Krisztina asszony a Jobbik EP képviselője és Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője - mindketten jogvédők.Mint a sajtókonferencia folyamán egyértelműen kiderült, teljes joggal és megalapozottsággal tették fel nemcsak költőinek szánt első kérdésüket a nagyszámban megjelent sajtó képviselőinek. ”Mi folyik itt ebben az országban?” Először Gaudit idézem az erre a kérdésre adott lényegre törő válaszával:

Ajkai pillanatképek

Néhány Komárom –Esztergom megyei szövetséges fejéből kipattant az ötlet. „Fogadjunk örökbe egy családot!” Szabó Mónika tevékenyen látott a megvalósításhoz. Megszervezte odautazásunkat, megkereste a Fejér megyeiek tized vezetőjét, Gallai Magdit, társuljon akciónkhoz. Így indultunk útnak hárman, hogy tájékozódjunk, és segítséget nyújtsunk, amiben tudunk. Ajka előtt rendőrautók, katonasági autók, katona ruhás emberek mutatták közel járunk. Rossz érzés fogott el, mintha háborús, szigorúan őrzött területhez közelítenénk.

Az álláshalmozó kormánypárti képviselők bojkottálják a bizottságok munkáját

A szerdai bizottsági ülések hétfő délelőttre történő áthelyezését szavazták meg az Ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottság többségben lévő kormánypárti képviselői, így a sok túlterhelt polgármesternek és egyéb álláshalmozó politikusnak nem kellene szerdán is a Parlamentbe menni. Hétfőn 15 órakor kezdődik ugyanis az Országgyűlés ülése, így egy nap „le lehetett volna tudni” a szerdai munkát is. Kövér László házelnök a határozati módosítás felülvizsgálását kérte a bizottság fideszes alelnökétől, a házszabályra és a szokásjogra hivatkozva állásfoglalásában.

Rablólovagok, bűnözők

Nem tudom, lesz-e valaha rend Magyarországon. Az a katasztrofális pöcegödör állapot, ami országunkat jellemzi, szinte kilátástalannak mutatja a mai helyzetet. Bármerre nézünk, káosz, zűrzavar, fegyelmezetlenség, rablás látható. Akár a közéletet nézzük, akár a gazdasági viszonyokat és folyamatokat, akár valamelyik ágazatot. Már a tavaszi választások előtt sorra “dőltek ki a csontvázak a szekrényből”, mert mindenütt a bűnözők uralták a terepet.

FELHÍVÁS! ADOMÁNYGYÜJTÉS

Felhívás!

A vörösziszap katasztrófa károsultjainak megsegítésére a tatabányai Jobbik és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Szövetség adománygyüjtést hirdet.

A nagy bajban levő honfitársainknak minden segítségre szüksége van.

Amire a legnagyobb szükség van:

- Ruhanemű (jó állapotú, varrásra javításra nem szoruló), alsóruházat, gyermek és babaruha, lábbeli

- Ágynemű, paplan, takaró

- Védőruházat, védőfelszerelés (esőkabát, pormaszk, gumikesztyű, gumicsizma)

Köszönjük, hogy szavazatával a Jobbikot támogatta!

Köszönjük mindenkinek hogy szavazataival támogatott bennünket! Szavazataiknak köszönhetően Boda Bánk a Jobbik tatabányai alapszervezetének alelnöke bekerült a városi önkormányzatba. A megye több településén is van Jobbikos képviselő az önkormányzatban, Tatán, Oroszlányban, Komáromban, Esztergomban, Dorogon, Dunaalmáson, A megyei közgyűlésben két fő, Michl Miklós (Tata) és Zentai-Plajner Zsolt (Esztergom) képviselheti szervezetünket.

Ezrek tüntettek Tatabányán a méhlopások ellen

Közel kétezer méhész tüntetett Tatabányán a méhlopások ellen azért, mert megkezdődött egy per a városi bíróságon, amelyben egy méhész rendőrségi engedéllyel visszaszállította egy éve ellopott méheit, majd őt perelte be az, akinél a méheket megtalálták. Az ország minden részéből érkezett, károsult méhészek petíciót fogadtak el, melyben a rendőrség és a Vidékfejlesztési Minisztérium segítségét kérik a méhlopások ellen.